www.politika.ro

Itt Bognár Zoltán írt egy hosszabb elemzést a Fidesz erdélyi építkezéséről.

 

A Fidesz, a PD és a szélsőjobb

Egyre szembetűnőbb számomra a Fidesz (Orbán Viktor) és a romániai Demokrata Párt (Băsescu) közti hasonlóság. Jó, tudom, hogy a két országot nehéz párhuzamba állítani bármilyen szempontból, hisz politikai, kulturális, gazdasági körülményeik eltérnek egymástól. De látni a két párt közti összefüggéseket. Csak villanásnyira: tavasszal Orbán Viktor a honlapjára feltett videóban „csak úgy mellékesen” megemlítette, hogy a Băsescu leváltásáról szóló referendumon az Európai Néppártban kiállnak Băsescu mellett; Orbán Viktor és a román államelnök egyaránt támogatja Szász Jenőt, továbbá Tőkés felé is kacsingat Băsescu. Ugyanakkor a Krónika mai vezércikkében felfigyeltem egy érdekességre. Mintha a PD a Fidesz magyarországi stratégiáját tanulmányozta volna: az egyre erősödő EPP-tag román párt a szélsőjobb szétverésén (is) munkálkodik, és a célja magyarellenes retorikával elhódítani Vadim meg Gigi szavazóit. A Fidesz évek óta hasonlóképpen cselekszik: Magyarországon azért áll 1 százalékon a Jobbik, és a MIÉP is azért lehet padlón 2002 óta, mert a párt egyes tagjai részéről megnyilvánuló radikális nyilatkozatokkal a Fidesz magába szippantotta a szélsőjobb szavazók jó részét.

Vajon ez lett a trend a kelet-közép-európai „jobboldali” nagy pártok körében?

 

Multikulti és nyelvtudás

Az, hogy a multikulti nem mindenkit gyönyörködtet, a Transindex egyik cikkének alcíme. Az írás egy uniós felmérést mutat be, amely többek között megállapítja: „Bár sokféle nemzetiségű, különböző kulturális környezetből származó egyén él együtt Románia területén, úgy tűnik, sikeresen elkerülik egymást.” Hogy ez mennyire igaz, azt a saját helyzetem és tapasztalataim is igazolják. Kolozsváron élek, ugyanakkor magyar környezetben (munkahelyen, egyetemen, otthon 99%-ban magyarul beszélek, írok, olvasok) – így „sikeresen elkerülöm” az alkalmakat, hogy eleget gyakorolhassam a román nyelvet. Nem szándékos, hanem egyszerűen így alakult az életem. Szóval, bár ragadt rám egy kevés, töröm a románt. Persze írásban jobban megy, mert olyankor van időm átgondolni, hogyan helyes az adott szó-mondat, de ha hirtelen kell megszólalni, gyakran hülyeség csúszik ki a számon (rögtön észreveszem, és sokszor tudom a helyes formát, de késő, már kimondtam…).
Többször elgondolkodtam azon, vajon a román nyelv hiányos ismerete mennyire szűkíti a munkakeresési esélyeimet itt, a kincses városban. Mivel fő munkaeszközöm a magyar nyelv – írás, szerkesztés, korrektúra -, és románul nem tudok jól, szakmai lehetőségeim a magyar sajtóra korlátozódnak.
No de nemcsak sajtóból áll a világ. Igen ám, de mihez értek még??? Feliratkoztam egy-két román nyelvű álláshirdető hírlevélre, s rádöbbentem: tulajdonképpen nem a nyelvtudás hiánya gátol, hisz olyan szinten tudok románul, hogy az olyan szakmákban mégiscsak tudjak kommunikálni, amelyek nem írással és beszéddel kapcsolatosak (tehát ami nem írott és elektronikus sajtó vagy netán diszpécserszolgálat). Amúgy a magyar nyelv az utóbbi időben, úgy tűnik, felértékelődött, hisz nemegyszer kerestek Kolozsváron magyarul beszélő szakembert nagy cégek. A fő gondom tehát nem a nyelvtudás, hanem a szaktudás hiányából fakad. Hiába csillan fel a szemem, amikor a magyar nyelv ismerete is szerepel az állást ajánló cég kívánalmai között, ha mellette azt írja, hogy az álláskereső legyen programozó vagy épp tapasztalt irodavezető, könyvelési ismeretekkel.
A következtetés: sose vitattam, hogy mivel Romániában élünk, szükségünk van a románnyelv-tudásra, ám egyéb szakterületeken nem fontos, hogy egészen jól tudjak. Ha például rakodómunkásnak vagy biztonsági őrnek jelentkeznék (mert hát – anyagi szempontból – eléggé lúzerség a rommagyar sajtóban dolgozni), ahhoz elegendő a jelenlegi romántudásom.
Ásádár: tré’ szö lukréz csévá ku káré szö küstig máj mult!

 

Autonómia

Tisztázni kellene, hogy milyen formában képzeljük el az autonómiá(i)nkat, és hogyan képzeljük el azok működését. Remekül vázolta a főbb kérdéseket universitassiculorum itt. A romániai magyarság önrendelkezésére születtek elképzelések, tervezetek (pl. a Csapó I. Józsefé), de nekem az jött le magánbeszélgetésekből és fórumokon, hogy a romániai magyarság eléggé megosztott a kérdésben. A lakosság tájékozatlan (siralmas és röhejes volt, amikor a székelyföldi autonómia-népszavazás kapcsán a román híradósok Pista bácsiékat Háromszéken megkérdezték, miért akarják az autonómiát), és még a hazai magyar egyetemisták, értelmiségiek jó része sincs meggyőződve arról, hogy a (területi, illetve nem területi) autonómia hosszú távon közösségünk és nemzeti identitásunk megőrzésének elengedhetetlen eszköze. Nem csak értelmiségi magaslatokban meg politikai szólamokban kellene értekezni róla, hanem azoknak a felnőtt embereknek is el kellene valamilyen szinten magyarázni a lényegét, akiket elhívunk szavazni róla. Kolozsvári újságíró barátom mondta, hogy neki aztán kolozsváriként teljesen mindegy, hogy Székelyföldnek lesz-e autonómiája, vagy sem, mert őt nem érinti. Ugyanígy sok partiumi a „Dögöljön meg a szomszéd kecskéje is” (ha nekünk nem lehet, nekik se legyen) logikával gondolkodik: „mit akarnak a székelyek? s velünk mi lesz?” A partiumiak amúgy is inkább szimpatizálnak a „mérsékelt” RMDSZ-szel (amint azt az EP-választások Bihar, Szatmár és Szilágy megyei eredményei mutatják), valószínűleg a fenti logikából kifolyólag is, meg amúgy szerintem a székelyek iránti ellenszenvük miatt se támogatják a „nacionalista” autonomistákat.

Valami hibádzik az autonómiával kapcsolatos politikai kommunikációban, s káosz van a fejekben.

Amúgy pedig miért vitázzunk a románokkal az autonómiáról, amikor még mi se tisztáztuk magunk között: akarjuk-e egyáltalán?

 

Hogyan tovább?

Erre a kérdésre születtek elemzések a héten, itt olvasható a Bognár Zoltán írása, és itt a Horváth Rékáé. Természetesen az erdélyi magyar politika további alakulását körvonalazzák. A Horváth Réka írásában ez a mondat eltalált: „Tudjuk, hogy az Unióban általános tapasztalat az, hogy a tagállamokban az EP választást kisebb jelentőségű választásokként kezelik, a tendencia a kormánypártok elleni szavazás, a választók úgy gondolják kedvenc pártjukat itt büntethetik viszonylag kis veszteséggel.” A büntetésből Tőkésre szavazókban felmerülhet a kérdés: mi lesz, ha jövőre nem egyeznek ki a Tőkést támogató szervezetek és az RMDSZ. Mert mégiscsak fontos egy magyar szervezet jelenléte a román parlamentben, mindaddig, amíg a romániai magyarság nem nyeri el politikai szabadságát – amelynek feltétele az autonómia (területi és nem területi egyaránt). Ha választási szövetségben indul több magyar szervezet, akkor nincs esély a választási szövetségek esetében szükséges 8 százalékos küszöb elérésére (lásd Bognár Zoltán írásában). Viszont kérdéses: az RMDSZ jelenlegi vezetősége hajlandó lesz-e külső ellenzékét befogadni listájára, hogy egy magyar szervezet indulhasson.

Ha nem születik egyezség, és jövőre két magyar alakulat küzd majd a magyar választók kegyeiért, akkor a fent említett büntető szavazók komoly dilemma elé néznek a jövő évi parlamenti választásokon, az biztos.

 

Hamis párhuzamok

Sokan leírták már, evidens dolog, hogy kisebbségi és többségi nacionalizmus közé ne tegyünk egyenlőségjelet. A kisebbségi nacionalizmus (ahogyan azt Will Kymlicka nevezi) önvédelmi reflex, és nem biztos, hogy minden esetben átcsap sovinizmusba. Tőkés vagy Markó, illetve Vadim Tudor közé egyenlőségjelet tenni tehát badarság. Elég csak összehasonlítani a magyar politikusok és a PRM-vezér nyilatkozatait.

Ám nem mindenki számára nyilvánvalóak a fentiek. Sajnos sok magyar is úgy látja, akárcsak a románok többsége, hogy pl. Tőkés és Vadim egyformán nacionalisták, és egy oldalon állnak. Így egyik blogolótársam is, itt. „…az erdélyi magyar politikai paletta teljesen elment a nacionalista, sőt már-már ultra nacionalista irányba” – írja Lolka.

Ő is a román hamispárhuzam-állítás csapdájába esett.

 

Friderikusz és Marius Tuca 2.

Más tapasztalataim alapján is, egyre inkább az a kép alakul ki bennem a magyarországi balliberális újságírókkal-műsorvezetőkkel kapcsolatban, hogy amikor a jobboldali témákról van szó, a román kollégáik kérdéseihez kísértetiesen hasonlító kérdéseket tesznek fel. A Kóczián Péter ügye az Echo Tv-n idén tavasszal, amikor Hantz Péterrel beszélgetett, volt az első, amikor a fenti gondolat megfogalmazódott bennem. Mintha Hantz egy román tévéadó stúdiójában ült volna, olyan kérdések hangzottak el. A felvétel megnézhető itt. (Aki még nem tudja: Kócziánt az Echo Tv tulajdonosa, Széles Gábor az adás után rögtön menesztette, és az ügy kemény vitát szült a comment.com-on.) Aztán amitől ismét felment a cukrom idén: az ATV Újságíróklub című adásában október 29-én a meghívott elemzők Tőkés választási szlogenjében („Unió, Erdéllyel”) bújtatott revizionizmust véltek felfedezni, és siettek emlékeztetni, hogy a trianoni békeszerződés nem képezheti vita tárgyát. Az RMDSZ szlogenjébe („Új honfoglalás”) nem kötöttek bele – hál’ istennek, az, szegény, megkapta a magáét a (sokszor reflexből) revizionizmust kiáltó román sajtótól-politikusoktól. Úgyhogy megvoltak a szerepek: a román sajtó az RMDSZ-re kiáltott revizionizmust, a magyarországi baloldali pedig Tőkésre. Így legalább mindegyik megkapta a magáét. Csakhogy egyikük a magyaroktól. Ugyanazt a szöveget.

 

Friderikusz és Marius Tuca

Friderikusz és az ATV kormánypropagandát folytat. Ez nem lep meg, hiszen a Hír Tv meg Fidesz-szócső. A Friderikusz módszere tűnt fel az utóbbi időben: meghívottai között túlsúlyban vannak a kormányt támogató elemzők, vagy van úgy, hogy egyetlen szál vendége „társadalomelemez”, mint például a tegnap esti adásban: hogy az emberek nem fogadják el a másik fél véleményét, a reformokról se tudnak semmi konkrétumot, csak berzenkednek ellene, holott nem is biztos, hogy érintettek. (Stb.) Módszere miatt Friderikuszról a rég látott Marius Tuca jutott eszembe. Ő is így válogatta meg a vendégeit, hogy aztán az egyetlen olyan meghívottal, aki ellenkező véleményen van, felmossák a padlót. Habár Tucát felkészültség és modor tekintetében egy napon se lehet emlegetni a magyar médiasztárral, azért a fent leírtak láttán nem tudok nem asszociálni.

 

Példát mutattak

November 27-én, kedden reggel a Duna Tv műsorában egymással szemben ült Németh Zsolt és Szabó Vilmos. Az előbbi az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke (Fidesz), az utóbbi a külügyi és határon túli magyarok bizottságának alelnöke (MSZP). A téma a romániai magyarok választási győzelme volt. A politikus urak a „mi lett volna, ha” feletti vitájukban megfeledkeztek a műsorvezető hölgyről, aki, szegény, szóhoz se jutott. Csakhogy közben letelt a műsoridő, és nem beszéltek a jövőről, amint azt a műsorvezető is megjegyezte, amikor a végén mégiscsak szóhoz jutott. A jövő vázolása helyett Németh lepitiánerezte Szabót, amúgy egyéb izgalmas dolog nem történt, csak a szokásos Fidesz-MSZP-pengeváltás.

Példát mutattak az erdélyieknek az összefogásra.

 

Határokon átívelő politika

Sokan felhördültek, hogy hogyan merészel Orbi Viki átjönni Romániába kampányolni. Nahát! Mintha az Európai Unióban ez nem lenne természetes! Elég csak Kohl kancellárra gondolni, aki 2002-ben Magyarországon a Fidesz mellett kampányolt, vagy Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke, aki 2006. október 23-án beszédet mondott a Fidesz rendezvényén. Hasonlóképpen, az európai szocialisták elnöke kiállt Gyurcsány mellett a tavalyi belpolitikai botrány idején. Mivel az Európai Parlamentben a különböző frakciók a tagországok különböző pártjait tömörítik, az Unióban természetes kell, hogy legyen a “határokon átívelő” pártpolitika. Amúgy Orbán az Európai Néppárt alelnökeként kampányolt, nem a Fidesz elnökeként.

Úgyhogy Gyurcsány is nyíltan kampányolhatott volna az RMDSZ mellett, mint ahogy az SZDSZ is, a Szabadelvű Körrel való szolidaritásra hivatkozva. Brüsszelben senki se csodálkozott volna ezen. És mi erdélyi magyarok valószínűleg megköszöntük volna nekik.