Hitvallás (húsvét után)

Már húsvét előtt gondoltam, hogy írok erről, Tempfli József nagyváradi püspök húsvéti pásztorlevelét olvasva. Aztán elhalasztottam, hogy ne sértsek senkit húsvéti (talán lelki) készülődésében. (Czika Tihamér viszont elébe ment, s vitát gerjesztett.)
Tempfli püspök úr üzenetéből azt szűrtem ki, hogy nagyvárosi tapasztalatból merítkezik: úgy látja, a vallástalanság jellemzi a tömegeket, de talán sokan közülük titokban vallásosak, csak szégyellik nyíltan vállalni. Lehet, hogy a „felvilágosult” nagyváradi magyaroknál így van, de mindez nem érvényes Erdély más részére, például a tömbkatolikus Gyergyó vagy Csík esetében. Ott sokszor furcsán néznek az emberre, ha nem katolikus, s ha netán megfogalmazza a véleményét, hogy nem látja értelmét se egyháznak, se vallásnak, formaságaikkal együtt (keresztelés, templomi esküvő stb.). Olyankor megbotránkoznak. 2008-ban. A 21. században.
Tulajdonképpen a helyi többség nem is a hitet kéri számon vagy várja el tőlem és másoktól, hanem a hagyományokkal egybefonódó vallási formaságok betartását. Azt még elnézik, ha nem jársz templomba (habár felső-háromszéki, katolikus lakótársam ezen is megbotránkozott, s nem fért a fejébe, hogy lehet valaki vallástalan – pedig ő felsőfokú végzettségű!), de ha például kimondod, hogy a gyereked megkeresztelését sem tartod fontosnak, azon kiakadnak, s nem értik. És itt nem ájtatos öregasszonyokról van szó, hanem huszonévesekről. (!) Ez nem más, mint a szokás, a hagyomány kritikátlan követése, a gondolkodás hiánya és a nyájszellem. Ez zavarja agnosztikus énemet, és nem a hitük. Az zavar, hogy például nem képesek megérteni: van, aki szerint nem pogány az, akit nem keresztelnek meg.
Mindennek ellenére nem fogok szembemenni hozzátartozóim akaratával pl. a keresztelést illetően, mert akkor infantilisnak, gyerekes lázadónak tartanának, semmi többnek. S nem halok bele egy-két liturgiába. Így, kedves keresztény Testvéreim, hazudni fogok, a helyi társadalmi konvenciók tiszteletben tartása miatt. És alkalomadtán hazudni fogok a papnak, amikor a szertartás rítusai szerint kérdezni fog; olyasmit mondok majd neki, amiben valójában nem hiszek. Gépiesen.
Semmi égbekiáltó nincs ebben, kedves Testvéreim. Rengetegen ezt teszik. Addig nincs botrány, amíg követem a rítust. Isten látja lelkemet. A tömegek nem.

 

Kísérlet

Azt írja ma Kiss Bence a Transindexen, hogy rengetegen kattintanak a blogjára, mert leírta benne a következő három szót: Paris Hilton puncija. Már a Kiss név is klikkvonzó lehet, a neves amerikai rockbanda miatt.
Kíváncsian várom én is a hatást.

 

Korrektori sci-fi

„Sampon csalán” – ez áll egy sampon dobozán. A több nyelven feliratozott termék gyártói valószínűleg nem magyarok, és úgy látszik, fordításnál elégségesnek tartják, ha megnézik a szótárban: lássuk csak, hogy is van magyarul az, hogy sampon? hát a csalán? (Székelyesen: csihány – de ezt bizonyára nem írta a diksöneri.) Aztán szépen egymás mellé rakják a két szót, mindegy, helyes sorrendben-e, meg hát szóösszetételről valószínűleg nem is hallottak…
De mért is szidom a külföldi fordító-iparosokat, amikor elég végigmenni a számomra oly kedves fővárosunk (Budapest!) utcáin, és a magyar korrektor zsebében kinyílik a piros golyóstoll. A leggyakoribb hiba az, hogy különírnak olyan szavakat, amelyeket egybe kellene írni. Meg ott a legtöbbször hosszú i-vel ékeskedő szerviz (itt én írtam helyesen, röviddel, mielőtt bárki is belekötne). A Rákóczi úton pedig, közel a Blaha Lujza térhez, óriási feliratba ütköztem (legalábbis 2-3 éve még ott volt) „ÜZLETHELYSÉG”. Na, ezek szerint helyiségnévtáblát kéne írnunk.
Liberalizmus ide vagy oda, én büntetném a helytelen feliratok elkövetőjét. Egy illetékes korrektor megelőzhetné a bűntettet azzal, hogy minden készülő cégtáblát, közhasznú, tájékoztató feliratot ellenőriz, s ha valaki az ő engedélye nélkül helyezne közszemlére pannót, akkor azt megbüntetné.
Döntöttem: jelentkezni fogok Demszky főpolgármester úrnál utcai korrektornak – Grétsy és Vágó úgyse állnak már meg, egy percre se… Ha a városvezető alkalmaz, hibánként nem is kell nagy összeget felszámolnom, úgyis meggazdagszom! Ráadásul a város is jól jár: megszabadul az ortográfiai nyavalyáktól.

 

A románok és a magyar balosok

Jó ideje folyik a cirkusz a debreceni Wass Albert-szobor felállítása körül. Már tavaly nyáron elkezdődött, s most újra fellángolt a vita. Én se vagyok Wass-rajongó, regényei, elbeszélései számomra túl anakronisztikusak meg patetikusak. Nem vitatkozom a tiltakozó irodalmárokkal se a Wass-művek irodalmi értékéről. De ami felbosszantott: a Duna Tv Heti Hírmondó című műsorának február 17-i adásában nyilatkozó debreceni MSZP-s önkormányzati képviselő azt mondta, még olyan bírósági ítélet van érvényben Wass Albert ellen, amely szerint az író háborús bűnös.
Ez már megint egy olyan megnyilatkozás magyar baloldaliak részéről, ami megegyezik a románok általános véleményével. Pontosabban: a román hivatalos álláspont kritikátlan átvétele. (Internacionalista módon, elvtársékhoz illően.) Ha nem tudnák, a kolozsvári népbíróság kommunistákból állott, akiknek érdekük volt (főleg magyar) nemeseket különféle koholt vádakkal elítélni, hogy aztán rátehessék a kezüket azok vagyonára. Nem összeesküvés-elmélet, hanem történelmi tény, hogy a kommunisták abban az időben, egyéb gaztetteik mellett, ilyesmiket csináltak – Magyarországon is. Románia többször kérte az Egyesült Államoktól Wass Albert kiadatását, de az amerikaiak – mindannyiszor utánajárva a vádaknak és ennek következtében ártatlannak találva az írót – megtagadták azt.
A fent leírtakkal nem Wass írói munkásságát dicsérem, mert mint említettem, nem vitatkozom irodalmárokkal, mivel nem vagyok az. De az ügy politikai felhangjai bosszantanak. Ugyanis nemcsak hogy régi kommunisták álláspontja köszön vissza egy MAGYARORSZÁGI képviselő nyilatkozatából, hanem ráadásul a román nacionalista hatalomé is.
A magyarországi balosoknak kísértetiesen hasonló politikai félelmeik vannak, mint a román politikusoknak. Netán egy követ fújnak?

 

Jobbosok humorérzéke

Orbán Viktor „évértékelő” beszédéről szólt-szól a magyarországi írott és elektronikus sajtó. Kivesézik alaposan. Megkockáztatom, hogy talán még nem volt olyan magyar politikus, akinek a beszédeit ennyit elemezték. Az Index, a többiek mellett, megjósolta, különösebb siker nélkül, miről fog szólni a Fidesz-elnök szpícse. A portál egyébként az a fajta „liberális közép”, amely jobbnak-balnak egyaránt szeret beszólni – de érdekes módon a jobboldalnak többször. Azt mímelik, egyenlő távolságra állnak mindkét oldaltól, ám – hogy az orwelli szöveget kicsavarjam – az egyiktől egyenlőbb távolságra vannak.
A fentiek ellenére én tudok derülni akkor is, ha a jobbosokat csesztetik. Most is jól szórakoztam beszédjóslatuk egyik keretes részén: „Orbán Viktor évértékelő beszédeiben visszatérő elem az ismétlés (…). Csak a technika érthetősége kedvéért készítettük az alábbi, tartalmilag értelmetlen példát: Mert a kutya ugat. A kutya ugat, és nem makog kedves barátaim. Azt szokták mondani, hogy ugatás nélkül a kutya olyan, mint a lámpa fény nélkül, vagy a télikabát bélés nélkül. Az ugató kutyák most makognak. Makognak, holott ugatniuk kellene.” Bizonyára Orbán is röhögne ezen a frappáns paródián, bármelyik humorista becsületére válna. Ám, feltételezem, nem nevet a – főleg radikális – jobboldaliak nagy része. Legalábbis nekem az az érzésem, jobbosokkal beszélgetve, illetve a sajtójukat olvasva, hogy ilyen esetekben megszűnik a humorérzékük. Egyik példa erre, hogy sokan közülük nem hajlandók megnézni a Heti Hetest. Való igaz, Jáksó László műsorában engem is gyakran felbosszantanak azzal, hogy az egyik politikai oldalnak (na vajon melyiknek…?) sokkal többször beszólnak, szintén egyenlőBB bánásmódot alkalmazva. De rengeteg más, nem politikai jellegű poén is elhangzik, amiért érdemesnek tartom megnézni. (Hajós a kedvencem, s az EmilRulezt is szeretem.)
Valaki feltette a kérdést, miért nincs a jobboldaliaknak is hasonló műsoruk. De hát pótolja Fábry, ugyanazon a tévécsatornán! (Amúgy jobboldali meg baloldali humor??? Beteg az a „kurva” ország.)

Ui.: Nem tagadom: nem tudok mindkét oldaltól egyenlő távolságra állni. Amióta ilyen elkúró kormány vezeti Magyarországot, élén Pinokkióval… Egyébként kedvenc idézetem a mai Orbán-beszédből: „A bajok gyökere ott van, hogy ma olyanok építik a kapitalizmust, akik 20 éve azzal riogattak, és olyanra is építik, amilyennel riogattak minket.”

 

Zeitgeist. Egy összeesküvés-elmélet a sok közül?

Ellenérzéssel, berzenkedve ültem le megnézni a héten a Zeitgeist című dokumentum(?)filmet, a kolléganőm többszöri ajánlására. Már megint egy összeesküvés-elmélet, amiből pénzt csinálnak, morogtam magamban. Igaz, a pénzcsinálásnak ellentmond, hogy ingyen ott a neten (nem kell letölteni, megtekinthető a fenti linken, magyar felirattal is). Aztán miután megnéztem, izgalmasnak és gondolatébresztőnek találtam. A film kétórás, és három részből áll: az első a vallással foglalkozik, a hatalmi elnyomás egyik eszközének tekintve azt, a második rész a 2001. szeptember 11-i eseményeket járja körül, meggyanúsítva a Bush-kormányzatot (erről már hallhattunk korábban is), a harmadikban pedig a jegybankok „kizsákmányolására” hívja fel figyelmünket.
Érdemes venni a fáradságot és megnézni. Ha nem is hiszitek el a benne foglaltakat, szórakozásnak is megteszi. Ám mindenképp elgondolkodtatnak a történelmi összefüggések.
Kíváncsi vagyok, mit szólnak hozzá látogatóim. Van, aki fel tud hozni konkrét ellenérveket?

 

Balfékek

A budapesti 4-es metró építése körüli újabb töketlenkedés eszembe juttat néhány tipikus magyarországi jelenséget. (A tragikomédia újabb jelenetét lásd itt.) Erdélyből nézve mindig is irritált (a nálunk évekkel ezelőtt és talán még mindig jobb helyzetben lévő) Magyarország állandó „spórlása”, a sosincspénz-szindróma. A Magyar Televíziónál is mindig emiatt siránkoztak. A román közszolgálati tévé helyzete sokkal kiegyensúlyozottabbnak tűnik, nincs akkora politikai és pénzügyi cirkusz körülötte, és például tíz évvel ezelőtt érdekesebbnek tűnt, mint a magyar királyi. (Szerencsére az MTV helyrejött, legalábbis pár éve számomra színvonalas műsorokat sugároz.) S akkor ott volt a ‘96-os, Hornék által leállított Expó. Mert ugyebár kis ország, kevés pénz. Olimpia se kell, mert jaj, de szarban az ország… Tetszik Hankiss Elemér ez utóbbival kapcsolatos gondolata (nem szó szerinti idézet): idealizmus nélkül nem haladna előre a világ, mindig kell egy idealista, aki megpróbálja a lehetetlent. De hát „merjünk kicsik lenni”, ugye, mint mondta másvalaki.

Egy korábban kötelet ajánló politikus nyilatkozta idén ősszel (a gárda kapcsán a Heti Válaszban): egy nemzetnek joga van az öngyilkossághoz. Hozzáteszem: a balfaszsághoz is.

 

www.politika.ro

Itt Bognár Zoltán írt egy hosszabb elemzést a Fidesz erdélyi építkezéséről.

 

A Fidesz, a PD és a szélsőjobb

Egyre szembetűnőbb számomra a Fidesz (Orbán Viktor) és a romániai Demokrata Párt (Băsescu) közti hasonlóság. Jó, tudom, hogy a két országot nehéz párhuzamba állítani bármilyen szempontból, hisz politikai, kulturális, gazdasági körülményeik eltérnek egymástól. De látni a két párt közti összefüggéseket. Csak villanásnyira: tavasszal Orbán Viktor a honlapjára feltett videóban „csak úgy mellékesen” megemlítette, hogy a Băsescu leváltásáról szóló referendumon az Európai Néppártban kiállnak Băsescu mellett; Orbán Viktor és a román államelnök egyaránt támogatja Szász Jenőt, továbbá Tőkés felé is kacsingat Băsescu. Ugyanakkor a Krónika mai vezércikkében felfigyeltem egy érdekességre. Mintha a PD a Fidesz magyarországi stratégiáját tanulmányozta volna: az egyre erősödő EPP-tag román párt a szélsőjobb szétverésén (is) munkálkodik, és a célja magyarellenes retorikával elhódítani Vadim meg Gigi szavazóit. A Fidesz évek óta hasonlóképpen cselekszik: Magyarországon azért áll 1 százalékon a Jobbik, és a MIÉP is azért lehet padlón 2002 óta, mert a párt egyes tagjai részéről megnyilvánuló radikális nyilatkozatokkal a Fidesz magába szippantotta a szélsőjobb szavazók jó részét.

Vajon ez lett a trend a kelet-közép-európai „jobboldali” nagy pártok körében?

 

Multikulti és nyelvtudás

Az, hogy a multikulti nem mindenkit gyönyörködtet, a Transindex egyik cikkének alcíme. Az írás egy uniós felmérést mutat be, amely többek között megállapítja: „Bár sokféle nemzetiségű, különböző kulturális környezetből származó egyén él együtt Románia területén, úgy tűnik, sikeresen elkerülik egymást.” Hogy ez mennyire igaz, azt a saját helyzetem és tapasztalataim is igazolják. Kolozsváron élek, ugyanakkor magyar környezetben (munkahelyen, egyetemen, otthon 99%-ban magyarul beszélek, írok, olvasok) – így „sikeresen elkerülöm” az alkalmakat, hogy eleget gyakorolhassam a román nyelvet. Nem szándékos, hanem egyszerűen így alakult az életem. Szóval, bár ragadt rám egy kevés, töröm a románt. Persze írásban jobban megy, mert olyankor van időm átgondolni, hogyan helyes az adott szó-mondat, de ha hirtelen kell megszólalni, gyakran hülyeség csúszik ki a számon (rögtön észreveszem, és sokszor tudom a helyes formát, de késő, már kimondtam…).
Többször elgondolkodtam azon, vajon a román nyelv hiányos ismerete mennyire szűkíti a munkakeresési esélyeimet itt, a kincses városban. Mivel fő munkaeszközöm a magyar nyelv – írás, szerkesztés, korrektúra -, és románul nem tudok jól, szakmai lehetőségeim a magyar sajtóra korlátozódnak.
No de nemcsak sajtóból áll a világ. Igen ám, de mihez értek még??? Feliratkoztam egy-két román nyelvű álláshirdető hírlevélre, s rádöbbentem: tulajdonképpen nem a nyelvtudás hiánya gátol, hisz olyan szinten tudok románul, hogy az olyan szakmákban mégiscsak tudjak kommunikálni, amelyek nem írással és beszéddel kapcsolatosak (tehát ami nem írott és elektronikus sajtó vagy netán diszpécserszolgálat). Amúgy a magyar nyelv az utóbbi időben, úgy tűnik, felértékelődött, hisz nemegyszer kerestek Kolozsváron magyarul beszélő szakembert nagy cégek. A fő gondom tehát nem a nyelvtudás, hanem a szaktudás hiányából fakad. Hiába csillan fel a szemem, amikor a magyar nyelv ismerete is szerepel az állást ajánló cég kívánalmai között, ha mellette azt írja, hogy az álláskereső legyen programozó vagy épp tapasztalt irodavezető, könyvelési ismeretekkel.
A következtetés: sose vitattam, hogy mivel Romániában élünk, szükségünk van a románnyelv-tudásra, ám egyéb szakterületeken nem fontos, hogy egészen jól tudjak. Ha például rakodómunkásnak vagy biztonsági őrnek jelentkeznék (mert hát – anyagi szempontból – eléggé lúzerség a rommagyar sajtóban dolgozni), ahhoz elegendő a jelenlegi romántudásom.
Ásádár: tré’ szö lukréz csévá ku káré szö küstig máj mult!