Ellenérzéssel, berzenkedve ültem le megnézni a héten a Zeitgeist című dokumentum(?)filmet, a kolléganőm többszöri ajánlására. Már megint egy összeesküvés-elmélet, amiből pénzt csinálnak, morogtam magamban. Igaz, a pénzcsinálásnak ellentmond, hogy ingyen ott a neten (nem kell letölteni, megtekinthető a fenti linken, magyar felirattal is). Aztán miután megnéztem, izgalmasnak és gondolatébresztőnek találtam. A film kétórás, és három részből áll: az első a vallással foglalkozik, a hatalmi elnyomás egyik eszközének tekintve azt, a második rész a 2001. szeptember 11-i eseményeket járja körül, meggyanúsítva a Bush-kormányzatot (erről már hallhattunk korábban is), a harmadikban pedig a jegybankok „kizsákmányolására” hívja fel figyelmünket.
Érdemes venni a fáradságot és megnézni. Ha nem is hiszitek el a benne foglaltakat, szórakozásnak is megteszi.
Ám mindenképp elgondolkodtatnak a történelmi összefüggések.
Kíváncsi vagyok, mit szólnak hozzá látogatóim. Van, aki fel tud hozni konkrét ellenérveket?
február 9, 2008
február 23, 2008 at 12:32 am
én is írtam róla
konkrétan fogalmam sincs mennyi igaz belőle, csak elgondolkoztat – ilyen szempontból mindenről el kell dönteni, hogy igaz-e. és én is kíváncsi volnék honnan szerzik a pénzt?
augusztus 3, 2008 at 4:47 pm
Akit olvasva jobban érdekel, mint nézve, annak néhányan összefoglaltuk egy cikkben az első részt:
http://vilagnezet.blog.hu/2008/08/03/zeitgeist_jezus_nem_letezett_a_biblia_hazugsag